Levi vagyok, esküvői fotós Budapesten.

2020-ban – a világ sok más emberéhez hasonlóan – nekem is hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Ekkor döntöttem úgy, hogy kipróbálok valami újat: a vállamra került az első Canon fényképezőgépem, a számítógépemre pedig a képszerkesztő programok.

A tanulás és kísérletezés időszakában hamar kiderült, hogy a fotózás hatalmas lehetőségei közül engem kizárólag az emberek és a köztük lévő kapcsolatok érdekelnek. Legyen szó esküvői fotózásról, jegyesfotózásról vagy portrékról, mindig az emberi pillanatok megörökítése vonzott.

Korábban én magam is alig szerepeltem fényképeken, és az életem egyes időszakairól ma is kevés kézzelfogható emlékem van. Talán ezért tekintek ma már másként a fényképekre: nem egyszerű képeket készítek, hanem emlékeket, amelyekhez később vissza lehet nyúlni. Egyetlen fotó képes felidézni olyan pillanatokat, amelyek egyébként már soha nem térnek vissza.

Az elmúlt években több mint 50 pár esküvőjét, valamint számos más fontos életeseményt örökítettem meg – elsősorban azok számára, akik átélték, és majdan az utókornak. Számomra az esküvői fotózás nem csupán dokumentálás, hanem történetmesélés.

Ma is ugyanaz motivál, mint az elején: hogy valódi, őszinte pillanatokat adhassak át azoknak, akik rám bízzák életük egyik legfontosabb napját és megmutassam azokat a pillanatokat amelyekről ők lemaradtak. Nagy öröm számomra, hogy egy-egy esküvő, kreatív fotózás vagy portréfotózás során én lehetek az, aki ezekből a pillanatokból maradandó emléket készít.

A black-and-white photograph of a man with a beard, sitting and looking at a camera in his hands, against a dark background.

A te albumodba vajon hány emléket fogok becsempészni?